Synbad kapitánynak rossz napja volt. Már évek óta. Mióta Maymunka egy bolgár műlovarnővel folytatott viharos románc következtében kirakta a szűrét, csak árnyéka volt önmagának. Mindent elvesztett, amit csak elveszíthetett. Három hajója süllyedt el egy hold-sápadt éjszakán a Tarcsán - tengeren indiai borssal, baszalikommal, jáde-szantállal zsúfolt ládákkal súlyosan fölmálházva.
Egy darabig Morpho President kisebb - nagyobb adományaiból vonszolta magát ágytól ágyékig. Ekkoriban szokott rá a hamiskártyázásra, odahagyva az ólmozott kocka művészetét. Hatalmasakat bukott, többet volt szökésben, mint örömlány ágyban párnák közt. Mind lejebb és lejebb csúszott a sipisták ranglétráján, lassacskán már a harmadosztályba sem fért be ő, aki koronás főket kopaztott meg anno fényes termek fényűző kényelmében. Ügyetlenül csalt. Arcán, karján egyre gyűltek a kétélű tőrök ejtette sebek, billognyomok. A legutóbb Sanghajban úgy eltángálták lobbanékony maláj kokaincsempészek, hogy csak a szerencsének köszönhette, nem kellett odébb állnia egy reinakrnációval. Öngyilkossági kísérletei rendre kudarcba fulladtak, mígnem eljött érte az óriás cet, melynek gyomrában Old - Jaffoból Arubára hajózott cyborg angyalokat vizonálva halálfélelmei közepette. Mire partot ért Nicolas Flamell titkos öblében, már túlvolt a megvilágosodáson. Napkig feküdt a parti fövenyen pincemély álomban, mire a Prospero Security fogdmegjei rátaláltak, és egy luxus bungalóba cipelték.
Egója hamuvá porladt, selymes nyugalom járta át. Reggelire papayát hoztak neki, avokádókrémet, banánturmix és grapefruit kíséretében. Vagy egy hétig hagyták pihenni, majd Flamell kiadta az útját egy hontalan világútlevél és néhány ajánló sor kíséretében, mely Freddie “Missisippi” McDowell-nek címzetetett…
Azontúl egykedvűen cipelte a blueslegenda herflikkel telt orvosi tásákáját. Inasévek voltak. Ötven felé járt. Olykor maga is fölmerészkedett kisebb klubok és kocsmák enyérnyi színpadára. Furcsa, morgó torokhangján Calibanról énekelt, aki mindhiába kívánta elnyerni Lady Jessica szívét Caladan szökőkútakkal ékes bolygójának vadregényes vidékein.
Első lemezét Mick jagger ajánlotta Jay - Z figyelmébe, aki szabálytalan balladái alá breakbeates dobokat csempészett finom visszhanggal parányi torzítással. Rhythm & Dub - írta róla a New Yorker karácsonyi mellékletében Ernest Hemmingway, aki a Maraschinohoz hasonlította lemezét.
Ekkor már egymaga járta a rock and roll ösvényét egy groove box társaságában finom futamokat táplálva a loop lejátszóba tenor szaxijából. Dolgozott Party Bennel és a Thievery Corporation-nell épp úgy, mint a Marley Brothers-szel. Beyoncé Deep on Too című középsúlyú világslágerében is ő tolta a refrént: No More Baby Blue/ I’m walkin deep on too…
